Decemberben érkezik az Android 3.0
Még idén megjelenik a Google mobil operációs rendszerének legújabb verziója, a fejlesztők már decemberben ismerkedhetnek a rendszerrel. A fejlesztői tesztváltozat után a végleges verzió, és vele együtt az új termékek egy hónappal később érkeznek – írja a HWSW.
A cég továbbra is szűkszavú, és hivatalos megerősítést még nem adott. Ennek ellenére a Google-hez közeli források szerint az Android 3.0 decemberben megjelenik. Első körben a gyártók megkaphatják a szoftvert, hogy átnézzék az új verziót, és saját extra dolgaikkal kiegészítsék. A gyártók közül az Acer, az ASUS, a HTC, a Motorola és az MSI a CES-en mutatja be új tablet megoldását. A Samsung is jelezte, hogy a Galaxy Tab is megkapja az új Androidot.
Kiderült az is, hogy a Gingerbread utáni Android 4.0 (kódnevén Ice Cream) biztosan nem jelenik meg 2011 második féléve előtt, így természetesen a termékekben 2012 előtt nem fog feltűnni. Ez a gyártóknak jó hír, akik eddig is nehezen tudták tartani a Google-vel az iramot. A gyártókat pedig a felhasználók ostorozták, akik azt tapasztalhatták, hogy hiába jelennek meg az új verziók, az ő telefonjukon még mindig csak a régi kiadás érhető el – lásd Sony Ericsson.
A Google fő célpontja az Android 3.0-val a tablet piac (na meg persze az újabb, erősebb okos-telefonok), amelyet eddig kicsit hanyagolt. Az iPad-nek itt is van előnye, de ahogy látjuk, az Android a mobiltelefonok piacán már bizonyított, és valószínűsíthető, hogy a tabletek piacán is megállja a helyét. A kérdés az, hogy a cégek tudnak-e megfelelő minőségű és elérhető áru eszközöket gyártani, illetve tudnak-e tenni mögéjük koncepciót. Vajon az Amazon saját Android Marketében lesznek alkalmazások a tabletek számára?
Az Android 3.0 rendszerigényei:
- 1GHZ processzor
- 512MB ROM
- 3,5 ” kijelző

Kiszivárgott Android 3.0 screenshot
Az Android 3.0 megjelenésével szétválik két ágra az operációs rendszer, az olcsóbb, gyengébb telefonok számára marad a 2.1 / 2.2 vonal, még a drágább, újabb és persze erősebb mobiloknak pedig a 3.0 (pl HTV Evo 4G, HTC Desire)








Hohó, a Gingerbread meg az Ice Cream között még ott a Honeycomb (3.5?), június környékén jön talán az Android féléves release-ciklusát figyelembe véve.
Kíváncsi vagyok, hogy a Zacher után mit fognak majd kitalálni 2020. végére…
Tok jo,csak a Legendem mikor kapja mar meg a 2.2-t? Engem csak ez mozgat…;)
egyetértek Csomesszel! hallani se akarok 3.0ról amíg a galaxy s-emen nincs 2.2 :/
Sajnos ez már nem a Googlen múlik. Ahogy látom, a cégeknek nem kis munka kiadni a saját verziójukat (vagy éppen csak nem akarnak elég erőt belefektetni). A HTC és a Samsung is csúszik a kiadásokkal, nem beszélve a SE-ről. Talán ezért is valószínű, hogy a gyártók a 3.0-ra már nem rakhatnak saját felületet. (A Marketből elvileg lesz rá lehetőség, hogy letöltsük)
Van véleményed vagy kérdésed?
szoftvervasarlas.co.hu
Címkék
Hirdetés
Kategóriák
Blogroll
Archívum
Meta
Statisztika
Legutóbbi bejegyzések
Legtöbb hozzászólás
Baráti országok